Elérhetőségek

Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület

9700 Szombathely,
Rumi út 264.

Telefon: +36/30/979-5609






Nevezetességek

2./2/1. Szívünkben élő Kincseink: Visszaemlékezések

Bényi Imréné

 

„Mielőtt válaszolok a kérdésekre, tanulmányaim és olvasmányaim alapján úgy gondolom, hogy a hagyományok – mesék- regék-háborúk – összefüggnek az „Egyetemes történelem és országunk történelmével. Ez két részre oszlik: a népvándorlás – hunok, szkíták, stb. és Szent István utáni korszakra. Hazánk annyira összetett nemzetiségű, hogy kismértékben eltérő megyénként, de más országokkal is hasonlók a népszokások és hagyományok, csak más-más színezetben. Pl.: Szt. Iván-éji tűzugrás nálunk is és Skóciában is létezik, tehát vannak összefüggések és átvett szokások”.

Bényi Imréné sz.: Nagy (volt Kovács) Erzsébet, 1939.02.06., Budapest (anyja neve: Pogacsics Aranka)
Nagyszüleim, és édesanyám Bérbaltavár, Marx u. 4. (régen Kancsaldomb) laktak. Dédszülők anyai részről: Schermann János, fm. neje Csertán Anna kisbéri és botkaházai lakosok.

Nagyszüleim: Schermann Erzsébet (1883-1962), Baltavár; nagyapám Pogacsics József (1877-1953). Batykról került a faluba. 1902 körül házasodtak össze.

Édesanyám: Pogacsics Aranka (1905-1984) baltavári születésű, apám Kovács Imre (1907-1947 Sitke). Férje Nagy Zsigmond (1899-1969, Kisbér). Édesanyám 1929-től Bp.-en dolgozott, szakácsnőként, 1950-ben jött vissza a faluba. Előtte csak szabadságra és a háború ideje alatt volt a faluban. Jómagam Bp.-en születtem, mikor a front közeledett a városhoz (1944), akkor vitt haza Bérbaltavárra, nagyszüleimhez, Nagynénémhez (Pogacsics Ilona (1905 -1990 Baltavár) és Nagybátyámhoz /Pogacsics József 1909-1971 Baltavár). Ők neveltek. 1950-ben édesanyám véglegesen hazatért, és 1952-ben ment férjhez, nevelőapámhoz, ki nevére vett. 1957-ig éltem Bérbaltaváron, férjemmel 1955.05.14.-én házasodtunk össze. 1957 januárjában költöztünk Zalaegerszegre. Közgazdasági érettségit  végeztem. TB ügyintézőként dolgoztam a Zala megyei Állami Építőipari vállalatnál. Nyugdíjas vagyok.

Gyermekeim: Imre (1957 Zalaegerszeg ) gépésztechnikus, közműépítéssel foglalkozik; Zoltán (1960 Zalaegerszeg), tanár, médiamenedzser.

Unokáim: Veronika (1984 Zalaegerszeg ) magyar tanítószakos tanár; Orsolya (1984. Zalaegerszeg) közgazdász-kommunikáció szakon végzett, két nyelvet beszél. Kristóf (1985 Zalaegerszeg) informatika-hálózatépítést tanult; Imre (1987. Zalaegerszeg) gépipari szakközépiskolát végzett, és szerszámkészítést tanult. Családom Zalaegerszegen él.

Férjem: Bényi Imre (1930.05.15. – 2015.09.29.) Hegyhátkisbér, a. neve: Gábor Mária (1909 – 1992), Hegyhátkisbér. Apja Bényi Imre (1902-1988 Csákvár). Férjem anyai nagyapja Gábor József (1877-1953 Szemenye); nagyanyja Szabó Anna (1879-1918 Alsóoszkó). Szülőfalujukból költöztek Hegyhátkisbérbe. Nagyapja takácsmester – mellette zenéléssel is foglalkozott. Édesanyja háztartásbeli, édesapja sajt- és vajmester volt. 1926-1927 körül került a faluba. 1927-től 1939-ig csarnokosként dolgozott. Háború után gyümölcskereskedéssel foglalkozott, Szombathelyre szállított. Majd körzeti tojás és baromfifelvásárló lett a sárvári Barneválnál. Később ÁFÉSZ lett, nyugdíjba is onnan ment. Férjem születésétől 1945-ig élt a faluban. 1946-ban Budapestre ment, ahol karosszéria lakatos szakmát tanulta. 1950-1953-ig sorkatona – Kiskőrös, Kecskemét – 1953-ban leszerelése után visszajött Bérbaltavárra, onnan járt be dolgozni az autójavító vállalathoz. Közben elvégezte a gépipari technikumot, majd főiskolára járt. Szakszervezet ipari osztály ÜB elnök. 1965-től a Zala megyei Tanácsi Építőipari vállalat igazgatója, nyugdíjba meneteléig.

 

 

Néprajzi kérdések: A felsorolt népszokások korosztályokhoz is kötődtek (főleg az én időmben)

Lucázás : osztálytársaim bátyjai jöttek, szalmát szórtak széjjel és mondókát kántáltak –  luca-luca kitty-kotty, tojjanak a tiktyok, annyi tojásuk legyen, mint csillag az égen, annyi zsírjuk legyen, mint kútban a víz, stb. – almát, sütit kaptak érte.

Betlehemezés: a fiúk kis jászol-t hordoztak és házról-házra jártak.

Korbácsolás: aprószentekkor – legények, fiúk megkorbácsolták a lányokat, asszonyokat, hogy egészségesebbek legyenek

Farsangi bál: kislány koromban nézők voltunk, mert a nagylányokat vitték a legények a bálba.

Szerenád: a legények adták, ill. énekeltek annak a lánynak az ablaka alatt, aki tetszett nekik, vagy akinek udvaroltak. Még én is kaptam nálamnál pár évvel idősebb fiúktól. Ha a lány elfogadta, akkor gyertyát kellett az ablakban gyújtani. Nekem szóló dal valahogy így szólt emlékem szerint:  „Ez az utca tilalom, itt lakik a liliom, jóéjszakát szép rózsaszál, felőlem szépet álmodjál”.

Májusfa: rendszerint annak a lánynak állítottak, akinek volt udvarlója, vagy tetszett egy legénynek, no meg a gazdagabbaknak (hogy kitáncolásnál jót mulathassanak).

Pünkösdölés: arra emlékszem, hogy a szobroknál a faluban sátrakat állítottak, rózsával díszítették, és körmenet volt, és a helyi-szobornál mise volt (ez a Tánczos Marikáék hegyéhez közel volt). Nagymama pünkösd-hétfőn mindig fánkot sütött. Dezső bátyám (1913-1965) Bp.-ről haza szokott jönni. Nagytilajhoz közel volt egy major – újmajor – ott cigányok is laktak. Egy Jancsi nevű muzsikus cigány mindig jött hegedűjével és azt zenélte, hogy „Piros pünkösd napján imádkoztam érted”… Pénzt, bort és ennivalót kapott. Ez már a háború utáni időkről szól.

Aratási ünnep: mikor egy nagygazdánál elvégezték a masinálást, utána áldomást adott a munkásoknak. Kisebb helyeken csak borral kínálták őket. Vágó Kálmán bácsi tárogatózni szokott, ebben a csendben jó volt hallgatni. Kraszna horka büszke várát szokta játszani, erre emlékszem, mi gyerekek a hídra ültünk ki, úgy figyeltük őket.

Szüreti felvonulás, -bál: mindig volt, még az én kamasz koromban is. Felvonulás, gyalogos, szekéren ült a bíró - Bíróné, csikós legények és lányok, kiöltözve hagyományos ruhákba, bohócok, mindig bekormoztak minket. Felvonulás után Humliék udvarában (ott volt kocsma) „szőlőlugast” készítettek, szőlőfürtöket aggattak rá, majd a legények loptak szőlőt, és annak a lánynak adták, aki tetszett nekik, vagy akinek udvaroltak. Persze fizetni kellett a szőlőért, utána jött a bál.

Karácsonyi ünnepek: még a nagyszülők tartották a böjtöt, aszalt gyümölcsökből nagyon finom volt a leves. Hajnali misére szoktunk menni, még iskolás koromban is.
Szenteste vártuk a Jézuskát. Az utcában rendszerint Tánczos Dezső be szokott öltözni, szobaablakokat kinyitották, hogy ott jöjjön be a Jézuska, és hozza a karácsonyfát meg az ajándékokat. Ajándékot mindig bőven kaptam, mivel anyámék négyen voltak testvérek, és egy szem unoka voltam. Bp.-ről keresztanyám, nagybátyám, anyám (míg ott élt) küldték, volt kis tűzhelyem, edényeim,  babák és az elmaradhatatlan könyvek – eleinte mesekönyvek, majd a Kétévi vakáció, A vadóc című könyveket kaptam meg és sok indián regényt.
A karácsonyfát szaloncukorral, díszekkel, csillagszórókkal, gyertyákkal díszítették, ill. díszítettük. Emlékszem, a háború után úgy főzte nagynéném a szaloncukrot (kilestem), mert nem lehetett kapni, akkor még apró piros almát, diót, fügét is aggattak rá (1945-46 körül).
Ha tehették, a család mindig együtt volt. Vacsora kocsonya, sült hús, krumpli saláta, finom sütik voltak. Mikor elült az izgalom, az utcában átmentünk egymáshoz megnézni, ki mit kapott. Éjfélkor nagypapa mindig elment az éjféli misére, nagyobb koromban mindig elmentem vele.

Szilveszter: szintén együtt a család, hálaadási misére mentünk. A bálok elmaradhatatlanok voltak, akkor még sok fiatal élt a faluban. Kísérő kötelező volt, az anyák a bálteremben elhelyezett padokon ültek körben. Én már csak akkor mentem bálba, mikor a férjem már udvarolt. Nagynéném volt a kísérőm. Sokan újévi fogadalmakat vettek – persze, ezeket be is kellett volna tartani – nagypapa megfogadta, hogy leszokik a pipázásról, de ez nem sikerült.

Farsang:  a lányokat elvitték a bálba – bemutatkozás, párválasztás – céljából. Szomszéd községből (Nagytilaj, Csehi, Mikosszéplak, Mindszent) jöttek a legények.

Nagyböjt:  húsvét előtt 40 nappal kezdődik. A húshagyó kedden mindig fánkot sütöttek (javarészt kelt- és forgácsfánkot, mára már én is meg tanultam szalagos fánkot készíteni). Jött a nagyböjt, hamvazó szerdán tilos a húsevés, mint ahogy pénteki napokon /főleg nagypénteken, amikor a hústilalom mellett csak 3x volt szabad enni és egyszer jól lakni/. Öreglányoknak töreket szoktak szórni a kapuja elé. Az én nagynénémnek is szórtak, mert ő sem ment férjhez. Hallásból tudom, hogy volt, akinek kocsikereket –bejárati kapukat raktak fel a háztetőre a legények.

Téli kulturális események a faluban: emlékeim még kislánykoromhoz vezetnek vissza. Úgy tudom, Népszínház működött, elmentünk leskelődni, illetve kísérettel egy-egy darabot megnézni – valami amerikás darab és cigányos rémlik, előbbibe Sebestyén Feri bácsi, Mihályi Teri nénire emlékszem, hogy szerepeltek, Humli Casino -ban volt a színpad. Utóbbi a Gasztonyi iskolában volt. Horváth Ilus néni, Pál Jóska bácsi voltak valami cigányos ruhába öltözve. Ki tanította be őket, nem tudom, de az emberek életében ez mindig nagy esemény volt.

Húsvét: böjtöt különösebben nem tartottuk be, de egyébként sem jutott az én időmben – kislány, kamaszkoromra vonatkozik – a nagy húsevésekre, háború utánra és az ötvenes évekre emlékszem. A szegények egyébként sem éltek úgy, mint a gazdagok. Volt, hogy csak vasárnap került húsétel az asztalra. Nagycsütörtökön vallás szerint a harangok Rómába mentek, helyette a kereplőt használták. Volt a Passió – Jézus szenvedésének története – majd Nagyszombaton a körmenet. Ilyenkor vitték el az emberek a szentelnivalót – amit vacsorára vagy Húsvét vasárnap reggel ettek, sonka, tojás, kalács. A sonkához mindig reszelt torma volt. Tojásfestést régen „gicával” csinálták, írták ill. írták a főtt tojást. Ez egy kereszt alakú kis fa, és alján keresztben hegyes kis írószerszám. Meleg viaszba mártották, és szép mintákat pingáltak a tojásra. Piros festékbe rakták, mikor már jól megfogta a tojást a festék, kiszedték, megszáradt, letörölték a viaszt és ott maradt alatta a szép minta „Hímes tojás” (nekem a férjem csinált és én is pingáltam az unokáimnak). Húsvét hétfőn vitték a keresztszülők az ajándékot a keresztgyerekeknek. Ez általában férjez menésig és nősülésig tartott. Hasznos dolgokat ajándékoztak. Húsvét hétfőn jöttek a fiúk locsolni, kölnivel, mondókákkal: „Zöld erdőben jártam, kis ibolyát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni”. Tojást, később csokit, pénzt és sütit kaptak, nálunk ribizli szörpöt. A tavaszi nagytakarítás nem csak kötelező, egyenesen muszáj volt, pláne régi házaknál, ahol fehér volt a fal, alsó része sötéttel (feketére-kékre) volt meszelve. Akkoriban nagy telek voltak, és ezek nyomot hagytak a falakon, később már a tehetősebbek kőporos bepucolással csináltatták meg a falakat.

A lányok-asszonyok téli elfoglaltsága: ez már az őszi betakarítással elkezdődött, ilyenkor jött az „őszi nagytakarítás”, majd kezdődött a befőzés, aszalás kemencében: szilva, alma, tüskés körte, stb. Káposztasavanyítás, télire savanyúság eltevése, uborka, csalamádé, zöldparadicsom-paprikával, stb. A szilvalekvárt üstben főzték, cukor nélkül. Volt, hogy két nap is állandó kevergetés mellett, mert addig kellett főzni, míg a „kanál megállt benne”. Ahol Lent és Kendert termeltek, ott az asszonyok fonalat szőttek rokkán, majd ebből lett vászonlepedő, törülköző, szakajtóruha, zsák készült. Férjem nagyapja takácsmester volt, Ő készítette őket. A környék falvaiból is hordták hozzá a szőni valót. (Kiállításhoz adtam egy szakajtóruhát, amit kenyérsütéshez használtak, papa szőtte). Mikor beköszöntött a tél, kezdődött a tollfosztás, ezt közösen házról-házra végezték az asszonyok- lányok, majd áldomást ittak a nap végén, közben pedig régi szép magyar nótákat énekeltek. /A legények-férfiak mindig megviccelték a fosztókat, paprikás verebet engedtek be hozzájuk. Ekkor nagy riadalom támadt, mert szállt a tollpihe és csípett a paprika!!!/  Télen még kézimunkáztak, falvédőt, szekrénycsíkokat készítettek,  szép feliratokat varrtak rájuk. Aki tudott, az kötött, ill. horgolt. Engem bérmakeresztanyám – Kiss Jánosné, sz. Koller Rózsa – tanított kötni, horgolni.

Férfiak téli elfoglaltsága: Fontak – faragtak - kötöttek. Kosarat fontak saját maguk által növesztett fűzvesszőből. Zsombort, szakajtót, kópict, sásból készítettek, söprűt cirokból, lőcsöt faragtak. De ezt megelőzően szüret után a későn érő – vastagabb héjú szőlőfajtákból fürtöket kötöztek fel, ami a  pincében  sokáig elállt. Néha mazsolaszerűre aszalódtak össze – de mi gyerekek nagyon örültünk neki így is. Megvágták a nyárra való tüzelnivalót, irtani jártak az erdőre, az ágakból készítették a gyújtóst. Esténként összeültek egy pohár borra, közben megbeszélték a világ eseményeit, kártyáztak. Nagy havak voltak gyerekkoromban, kötelező volt a hó eltisztítása, nemcsak a házak előtt, hanem az emberek ki voltak rendelve az utak tisztítására. Ló húzta faekével tisztították a főutakról a havat. Aranykalászos gazda tanfolyamat is szerveztek faluban.

Májusfaállítás: már az előzőekben leírtam, hogy kiknek állítottak májusfát, ezt fenyőfából készítették a legények, kérgét lehúzták, csúcsán maradt a zöld rész, erre üveget és színes szalagot aggattak. Az én időmben már csak a Fő téren, jegyzőség, tanács, kultúrház körül – emlékeim szerint – állítottak. Kitáncolást nem láttam. Csak hallottam, hogy mulatozással és tánccal bontották le.

Egyéb ünnepségek, rendezvények: iskolában mindig mentünk a Bükk-aljára, „madarak és fák napján” növényeket, fákat ismertünk meg, voltak különböző sportesemények, zsákba futás, kötélhúzás, stb. Anyák napján kis szíveket készítettünk édesanyánknak, de az úttörőőrssel közösen mentünk egymás édesanyját felköszönteni virággal. Gyermeknap, pedagógusnap csak később lett, ha jól emlékszem. Egyébként tanárainkat névnapjukon fel szoktuk köszönteni. Évzáró mindig ünnepséggel kezdődött, a jó tanulókat dicséretben részesítették a szülők előtt, megköszöntük tanáraink fáradozását. M.N.D.Sz. (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) alakult, a szülők sütiket, tortát sütöttek, a gyerekek műsorral készültek. A tortát kisorsolták, pénz a közösbe került, utána bál volt a kultúrházban. Vince napkor a gazdák kimentek a szőlőbe, pár szál venyigét levágtak, majd vízben kihajtatták, ebből jósolták meg, hogy milyen termés lesz. Valentin nap szerintem később lett szokás hazánkban „Én már csak asszony koromban kaptam virágot 60 éven át a férjemtől”. Tavasz végén, emlékeim szerint, körmenet volt, a plébános megszentelte a gabonát, hogy jó termés legyen. Vallási ünnep volt még a Nagyboldogasszony  -  Kisboldogasszony, de ezt nem tudom, mihez kötődött. Sándor, József, Benedek – zsákban hozzák a meleget. Itt a tavasz, de jöttek a fagyos szentek. Szervác, Pongrác, Bonifác, majd az utolsó fagyosszent, Orbán májusban. Előfordult, hogy a termés, illetve a rügyező, virágzó fák, palánták elfagytak. Régen nem volt fóliasátor. Ilyenkor az asszonyok újra palántázhattak. Augusztus 20. – állami ünnep volt, utána bál.

Emberi élet eseményei:  szokták volt mondani az öregek: ha valaki elmegy a családból /meghal/, jön helyette másik. Lehet, hogy babonás lettem, de nálunk ez valahogy bejött. Anyám 1984. január 10.-én halt meg, Vera, első unokám 1984. január 5.-én megszületett. Férjem 2015. szeptember 25.-én halt meg, Vera unokám terhes lett októberben. Jött a dédunokám.

Születés: régen nem volt terhes-tanácsadás, a szülést bábaasszony vezette le. Baltaváron bábaasszony, a Szakács néni akit „gólya néninek” hívtunk. Gazdagabbakhoz orvos ment, dr. Pompér, dr. Kázmér János, de ez pénzbe került. Régi asszonyoknem kaptak hosszú „gyermekágyi időszakot, pihenést”, hamar fel kellett kelni, ellátni a családot, pláne, ahol sok gyerek volt, és nem volt segítség.  A „komatálat” – az ebédet –egy-két napig a leendő keresztanya vitte az édesanyának.  Akkoriban 4, 5, 6, 9 gyerek is született egy családban, de a csecsemőhalálozás is magas volt. Különböző gyermekbetegségek vitték el őket. Már az én időmben lett védőoltás, védőnő. Zalaszentgróton volt a szülőotthon. Az asszonyok már biztonságosabban szülhettek a TSZ megalakulásával, mert volt TB és így már a kórház is ingyenes volt. Látható volt a fejlődés a faluban.

Keresztelés: keresztszülőt - testvér, sógornő - rokonságból választottak. Előfordult – igaz, csak ritkán – hogy gazdag családból választottak keresztszülőt. Keresztelőruhát a keresztszülő vette. Névválasztás sokszor öröklődött – pl. nálunk apósom, édesapám Imre volt – így nálunk 4 Imre volt a családban – apósom haláláig - 1988-ig – mindig az első fiúgyermek kapta. Ma már egyre ritkább, jönnek a divatos nevek és a régi, pl.: Bendegúz, Vazul, Koppány, Réka, Sarolta, stb. nevek kiveszőben vannak.

Bérmálás – elsőáldozás: nem emlékszem, hány éves voltam, csak arra, hogy fehér ruhában voltunk, fejünkön koszorú, hittantanárunk készített fel minket: elsőáldozásra Jambrics Ignác káplán, bérmálásra Szalai János káplán. Bérmáláskor „Pünkösd is eljött” az már nagyobb ünnep volt. Emlékeim szerint mintha sátrak és ringlispíl is lett volna. Bérmaruhát szintén a keresztszülő vette, az  ünnepi ebéd a bérmálkozó családjánál volt.

Párválasztás: az idősek elmondása szerint vagyon a vagyonhoz házasodott, szülők választottak. Ritkán előfordult, hogy gazdag legény szegény lányt vett el, vagy fordítva, de előfordult, hogy ilyenkor kitagadták a szülők őket. Baltaváron volt még közös öngyilkosság is, egy leány kútba ugrott – nagymama mesélte – a lány síremléke ott áll a temetőben. Gazdagoknál, ha több gyermek volt, papnak, apácának, tanítónak küldték, hogy a föld egyben maradjon. Sok volt az öreglegény, öreglány. Katonaságnál, csendőrségnél úgynevezett „kauciót” kellett letenni, a fiúknak és ha nem tudták előállítani, kifizetni,  akkor nem jöhetett létre a házasság / így maradt öreglány a nagynéném/.

Az én időmben már merészebbek voltunk, mi is szüleink ellenére házasodtunk össze, elég botrányos volt. Szüleink még a polgári esküvőre sem jöttek el. Nem sok jövőt jósoltak nekünk, de mi  60 évet jóban-rosszban értük meg, együtt. Előfordult, hogy valaki lányfejjel szült, azt megbélyegezték, a fiú nem vehette el a lányt, még a gyermeket sem vehette nevére. A gyermeket fattyúnak nevezték. A gazdag szülők valami nagyobb összeggel  – volt  akinek házat vettek – végkielégítették, továbbra nem törődtek a gyermekkel.

Jegyben járás: régen nem tudom, hogy volt, de gyerekfejjel meg szoktuk lesni a „szerelmespárokat”, hogy kézen fogva sétáltak, netán egy „csók is elcsattant”. Az én korosztályom és pár évvel idősebbek már nyitottabban vállaltuk a párválasztást, sétálást, stb. A padon ülő néniknek és az úgynevezett „jóakaróknak”  volt is pletykálni valójuk. Az ötvenes évek lázadói voltunk.

Lánykérés: erre nem tudok válaszolni, mert a miénk nem volt szokványos, anyósom még a gyűrűt is elvette fiától, csak esküvőre adta oda. De a szokásos az volt, hogy az apa ment el megkérni a lányt Jegykendőt adtak a lánynak (ezt én is kaptam férjemtől, máig megvan). Sőt, megkérdezték, milyen stafírungot tudnak adni a lánynak /például földet/.

Eljegyzés: a lányos háznál volt a gyűrű átadása, ünnepi ebéddel egybekötve.

Esküvő – lakodalom: szintén az idősek visszaemlékezéseiből tudok válaszolni. Ki milyen gazdag volt, attól függött a meghívottak száma, rokonok, szomszédok, vissza kellett hívni azokat is, akiknél lakodalomban voltak. Először polgári szertartás, majd a templomi volt. A vőlegény a násznaggyal ment a menyasszonyért, általában a falu végéig gyalog mentek, a menetet a menyasszonnyal az édesapa vezette, majd a koszorúslányok, vőfélyek 4-6 pár. Menyasszony fehérben, mirtuszkoszúval, hosszú fátyollal, amit kislányok vittek, ill. fogták. Koszorúslányok hosszú rózsaszín ruhában, koszorúval a fejükön, vőlegény, vőfélyek sötét öltönyben, kitűzővel. Majd a szülők és a násznép. Volt olyan, akit muzsikaszóval kísértek. Módosabbak hintóval, kocsival. Az esküvőre készülődés már egy héttel előbb elkezdődött, a sütés – a faluban voltak asszonyok, akik a lakodalmat „kifőzték” (nagynéném sokat kifőzött) - A meghívottak is hozzájárultak a lakodalomhoz, tojással, süteménnyel, tortákkal stb. Mindenhol disznót vágtak, pucolták a baromfikat…. majd kezdődött a vacsorafőzés. Menü a húslevessel kezdődött, főtt húshoz valamilyen mártást tálaltak, majd paprikás csirke galuskával, pecsenye, rántott hús körettel – burgonya, rizs – majd a sütemények, torták, stb.

Vacsora alatt a zenészek halkan zenéltek, majd következett a tánc. Vacsora közben a násznagy vicces beszólásokkal, mondókákkal szórakoztatta a násznépet. Menyasszony és vőlegény egy tálból evett. Majd éjfélkor következett a menyasszonytánc – menyecskeruhába kellett átöltözni – édesapa vitte táncba az új asszonyt, násznagy kalapba gyűjtötte a pénzt, közben kiabálta: „eladó a menyasszony”. Legvégül a vőlegény, illetve már a férj vette el, vagy elrabolta. A szakácsnőnek is gyűjtöttek a fáradozásáért – bekötötték a kezüket azzal, hogy megégették és kell az orvosnak a pénz, illetve fájdalmat enyhíteni – szintén a násznagy gyűjtötte vájlingba a fájdalomdíjat. Rendszerint a lányos háznál volt a lakodalom, de ha az esküvő után a fiú szüleihez költözött az ifjúpár, akkor reggel átkísérték  zeneszóval és a násznép tovább folytatta a mulatozást. Előfordult a kétnapos lakodalom is.

Stafírung kötelező volt – dunna, párna, legalább 2-6 váltás ágyneműgarnitúra, törölköző, szalvéta abrosszal, konyharuha. Persze vinni kellett a menyecskének bizonyos mennyiségű alsó- és felsőruhát. Ha külön költöztek a szülőktől, valami bútort, edényt, stb. Nászajándékot mindig hasznosat vittek a vendégek. Már az én időmben porcelán garnitúrákat, főzőedényt adtak ajándékba. Nézelődők süteményt, bort kaptak.

Temetés, temető, Halottak napja, mindenszentek: a faluban két temető van: kisbéri és baltavári. Régen nem volt ravatalozó, így otthon történt a halott felöltöztetése – előtte lemosdatták – majd szépen felöltöztették, kezébe imakönyvet, rózsafüzért tettek, kibélelt koporsóba helyezték, lepellel takarták be. Majd jöttek a részvétnyilvánítók, este volt a virrasztás, gyertyát gyújtottak, imádkoztak. Temetés előtt gyászmise, majd a plébános otthon, majd a temetőben is elbúcsúztatta, kántor és ministránsok is voltak. Koporsót a „Szent Mihály lován” vitték. Rendszerint barátok, szomszédok (anyámat,nagyapát). Kisbérben a tűzoltók, vezetőjük Virág Antal bácsi (apósom, anyósom) vezényelte le. A keresztet, ha igaz, a lábnál helyezték el, de a síremléket már fejhez állították, ez mészkőből, gránitból készült. Voltak jómódúak, akik már régen is sírboltot csináltattak. Baltaváron Baltayék, Kisbérben a nemeseknek ráíratták vezetéknevük elé pl.: „Ne-Bodó”. Öngyilkosokat a temető szélére temették – később ez már változott. Ma már van ravatalozó. Este tor volt, ahol összegyűltek a rokonok, szomszédok, barátok, és a halott tetteire, szokásaira emlékeztek vissza.

Halottak napján gyertyát égettünk (ma már mécses van) és égetünk, a sírokat szépen virággal, koszorúkkal díszítjük, csendben emlékezünk. Reggel mise is van. Baltavári temetőben van egy I. világháborús síremlék, a mai napig égetünk rajta gyertyát, virág is van rajta. Unokáim is követik a példánkat – kiskorukban szokták mondani, hogy neki messze van az édesanya, ki gyertyát hozzon rá.

Névnap, születésnap: szokás szerint családtagok, rokonok, szomszédok, komák jöttek össze ebédre, vacsorára. sok helyütt zene is volt.

Mulatságok, bálok: erről már az előzőekben írtam, csak a búcsúk hiányoznak. Bérbaltaváron kétszer van – baltavári Miklós búcsú, Kisbérben Fülöp-Jakab búcsú. Az előző télen van, így a Humli Casino-ban, decemberben tartották. A kisbéri májusban, az Árkusék udvarában egy nagy fedett helyiség volt, ott volt a zenekar és a tánc. Voltak sátrak, ringlispíl. Gyerekkorunkban örültünk a játékoknak, pörgettyűnek, amit kaptunk. Később fagylaltos is volt. Kamaszlány koromban már elmehettünk a bálba, legények jöttek énekelve, „hogy engedélyt kérjenek a szülőktől, hogy elvihessenek minket a bálba – innen van a „Szép a rózsám, nincs hibája” vagy „Végigmegyek az utcán, besároztam a csizmám”, és „Esteledik a faluban, haza kéne menni” című nóták. Kísérő még mindig kötelező volt.  Más falvakból is jöttek legények, régen nagy verekedések is voltak (elbeszélésből hallottam), mi korunkban már csak összeszólalkozások voltak, ha a legény nem adta át a másik felkérőnek a lányt.

Zenét régen a falubeliek szolgáltatták, férjem nagyapja: Gábor József hegedűn (ma is megvan nálunk), és testvére Feri bácsi is hegedült, id. Nyári Dezső tangóharmonikán, Balázs bácsi cimbalmon játszott. Később, mikor mi voltunk fiatalok, már csak id. Nyári Dezső fia, Dezső  harmonikán és Kocsis Pali bácsi hegedűn játszott. A mi lakodalmunkon is ők zenéltek.

Nyelvjárás, különleges nyelvjárás, népdalok a faluban: Vas megyében, így a faluban is erős „zs” betűvel beszéltek, szokták volt mondani: „Vazs megye – Vazsvár”

Népdalokat, magyar nótákat esténként – kiültek a lányok – a legények a hídra, vagy a ház elé, ott énekeltek. Férjem mesélte, neki volt egy gombos tangóharmonikája (egy nyáron masinált érte, hogy megvehesse) azzal muzsikált, még sokszor táncra is perdültek Bújtóék előtt.

Jellegzetes dalra emlékszem, amit szokott énekelni: „Baltavári lányok tyúkot ültettek, egy tyúk alá 36 tojást tettek, 36 tojásból csak egy kakas lett, az is kappan lett, baltavári lányok, mi lesz veletek”. Egy másik: „Barna kislány jól meggondold magadat, hová teszed le a leányságodat, baltavári főoltárra leteszem, onnan többet soha föl sem vehetem”. Persze anyámék idejében voltak szép dalok, amit mezőn, munka közben énekeltek. Pl.: „Kiskendő-nagykendő” vagy „Piciny még a mi lányunk, ne járjon kend minálunk, ha megnő a mi lányunk, akkor-akkor járjon minálunk”, vagy „Söprik a pápai utcát”.  Gyorsabban ment a munka. Tárgyaknak is volt neve, például súlykolófa,(a mosásnál használták) vagy a gyerek a „sutban alszik”, az a kemence teteje volt.

Népviselet, lakóház, berendezés: volt ünnepi és munkaruha. Ez is két részre osztható – gazdagok és szegények – abban talán egyforma, emlékeim szerint, hogy az asszonyok, kb. 50 év felett mindig sötét ruhában jártak, blúz, sötét húzott vagy rakott alj és fényes kötény, delin kendő. A templomban kiöltöztek, volt, aki hárászkendőt terített magára, így a gyerekeket magukhoz szorítva tudták tartani. Módosabb asszonyoknak már volt egész ruha, télre szövetkabát, prémgallérral, muff – kesztyű helyett.
Munkaruha: karton, esetleg flakon ruha, melles köténnyel, fejkendővel hátrakötve a hajuk, az idősebbek elől megkötött fejkendőben jártak. Otthonra konyhakötény volt a főzéshez. A férfiak is sötét posztónadrágban, félkabátban, majd később a gazdagabbak öltönyben jártak templomba. Volt, aki fényes csizmában és priccses nadrágban járt. Sapka, kalap, volt még „cuggos” (cúgos) cipő” is. Munkaruha gallér nélküli ing, „cvejknadrág” valami vászonszerű anyagból. Ahogy a falu fejlődött, az igények is nőttek, a nők már kosztümöt hordtak, a lányok már dauerozott hajat viseltek, az asszonyok mindig fonott kontyba hordták hajukat. A háború után még fatalpas, pántos szandálszerű cipőre is emlékszem, „tankcipőnek” mondták.

Lakóházak berendezése: szintén megosztott volt. Volt tégla és tömés, vályogházak – előbbi zsindelyes, utóbbi zsuppal fedett. Volt első szoba, hátsó szoba-konyha, spejz, kamra, pitvar. Ahol szegényebbek laktak, ott csak egyszobás házak voltak, szoba berendezése, szekrény, sublót, ágyak, esetleg sezlon, ahol több gyermek volt, ott a konyhában priccs is volt fekhelynek. Ágybetét „szalmával tömött szalmazsák volt”. Falra akasztott tükör, asztal, támlás szék. Konyhában stelázsi, vagy olyan, hogy a felső része stelázsi-szerű, alsó része kétajtós zárt rész, fiókos asztal, hátas-szék, sámli. Pitvar nyitott, alsó rész zárt, sok helyen zöldre festett rácsos ajtó. Ívelt pitvarok is voltak. Gazdagoknál volt a „tiszta szoba”, itt már volt szobabútor sok helyen. Ezt nem lakták, ágynemű felhalmozva, ágytakaróval letakarva, csak ha vendég jött, akkor használták. A család egy szobában aludt, két generáció is, ahol volt istálló, ott a nagyobb legények a „priccsen” aludtak az istállóban – ha volt cseléd, azzal együtt. Tűzhely – csikótűzhely, falba rakott tűzhely, kemence – búbos is volt. Szobában öntöttvas vagy  díszes kályha – később már cserépkályha.

Hombár inkább a gazdagoknál volt, vagy középparasztoknál, gabonát tároltak bent. Szegényebbek sárral tapasztott padláson tárolták a terményt és az udvaron a földpincében (burgonya, répa). Tetejét szalmakazal fedte. Spájzban stelázsin volt a télire elrakott lekvár, savanyúság, paradicsom… A plafon fagerenda volt. Ezen két vízszintesen felfüggesztett rúd volt, itt helyezték el vászon abroszba az otthon sütött kenyeret (5-6 kenyeret is sütöttek egyszerre).

 

Folytatás a 2./2//2. részben




Megosztás
« Vissza az előző oldalra!
Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület - Magyar